Az első Kinizsi 100-ast 1981-ben rendezték, azzal a céllal, hogy ha már Magyarországon nincsenek igazán magas hegyek, amelyek igazi kihívást jelentenének a sportolóknak, mégis legyen valamilyen teljesítménytúra az arra vágyóknak. Ez lett a már említett Kinizsi100-as teljesítménytúra, amely lényege, hogy 100km-t kell 24 óra alatt teljesíteni. Maga a túra a Pilis és Gerecse hegységben zajlik, idén május 23-án Békásmegyerről indult és 24-én Tatára ért be (ez is az alapítók szándéka volt, hogy ne körtúra legyen, hanem legyen honnan elindulni és máshová érkezni). Fontos kiemelni, hogy ez nem verseny, hiszen mindenki "nyer", aki teljesíti szintidőn bleül a távot.

Interjúnk aktualitását az adja, hogy több kecskeméti is indult ezen a teljesítménytúrán. Mi Korpácsi Attilát kérdeztük, aki 2007-ben egyszer már sikeresen teljesítette a távot és idén ismét 24 órán belül célba ért.

- Először is gratulálni szeretnénk a nem kis teljesítményhez! Igazán tiszteletre méltó ez a vállalkozás! Mennyi idő alatt sikerült célba érni?
- Köszönöm a gratulációt. Idén 21:45 alatt sikerült teljesítenem a távot, ami egy átlagosnak mondható eredmény, de 45 perccel jobb, mint a 2007-es időm. Mégsem lehet teljesen összehasonlítani a kettőt, mert 2007-ben Tata helyett Szárligeten volt a cél, ezért Koldusszállás után (85 km) másik útvonalon ment a túra. Egyébként a tatai befutó számomra sokkal nehezebbnek tűnt, viszont most mögöttem volt a 2007-es teljesítés összes tapasztalata.

- Elnézést, hogy ennyire a dolgok elé futottunk, de ahogy tapasztaljuk, sok más kérdést szokott megelőzni ez a kérdés a túrázók közti párbeszéd során is. Kérlek, mondj magadról néhány szót: tanulsz-e még, vagy már dolgozol, illetve mióta sportolsz?
- Az időeredmény tekintetében a kiírás szellemiségével értek egyet: mindenki győztes, aki 24 órán belül célba ér. Ráadásul véleményem szerint ahhoz is kell bizonyos bátorság, hogy az ember reálisan felmérje a helyzetét és esetleg feladja. Ez azért nagyon fontos, mert Kinizsi 100 jövőre is lesz, de egészség csak egy van.
Magamról annyit mondanék, hogy dolgozom, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. alkalmazásában állok. Amatőr szinten mindig is sportoltam, az örök szerelem a labdarúgás, ezt ifista koromban igazolt játékosként is űztem. Ezen kívül szeretek futni, úszni, kerékpározni és természetesen túrázni.

- Attila, honnan a lelkesedés? Mi motivált 2007-ben és most 2009-ben, hogy elindulj ezen az embert próbáló túrán?
- A Kinizsi 100 fogalmával 2002-ben találkoztam először. Egy akkori munkatársam teljesítette a távot és az ő beszámolója során merült fel bennem a kérdés: vajon végig tudnék-e menni rajta? A válasz megismeréséhez ki kellett magam próbálni, amire végül 2007-ben került sor. Egyrészt ekkor váltak adottá a feltételek, másrészt szerettem volna a túrát a 30. születésnapom előtt megcsinálni, erre pedig az ez év volt az utolsó leetőség. Az első teljesítés érzése nagyon felemelő volt, büszkeséggel töltött el, hogy meg tudtam csinálni. Az idei motivációt pedig az élmény megismétlődésébe vetett bizalom, és a tatai befutóból adódó eltérő útvonal adta.

- Kecskeméten nem nagyon találni dombot, sőt hegyet sem (hacsak nem a nevében hegyet viselő Máriahegyre, vagy épp Szolnoki-hegyre gondolunk). Mégis, hogyan készültél fel az idei túrára?
- Valóban, ilyen téren tényleg nem túl ideálisak a lehetőségek városunkban. Egyedül a Vízmű domb nyújt némi alternatívát, de őszintén szólva én csak sík terepen készültem: a túrát megelőző két hónap során heti 1-2 alkalommal futottam 5-10 km közötti távokat. Tapasztalataim szerint ezzel a kellő erőnlét megszerezhető, azonban az emelkedők és főleg a lejtők leküzdéséhez tanácsos a Kinizsi 100 előtti időszakban minél több, hosszabb-rövidebb túrán is részt venni. Ez az olyan izmok, szalagok edzése miatt fontos, amelyek létezéséről az ember a Kinizsi 100 előtt nem is nagyon tud.

- Több ismerősöddel vágtál neki a városból, vagy egymagad indultál neki a nagy távnak? Esetleg hozzá-hozzá verődtél a túra folyamán egy-egy társasághoz?
- Idén egy tatai barátommal rajtoltam el, de 35 km után szétváltunk, ugyanis eddig tudtam tartani vele a lépést. (Ő végül 19.30 alatt ért be) Ettől függetlenül egy percig sem maradtam egyedül. A Kinizsi 100 egyik előnye, hogy a sok induló közül mindig talál olyan társat az ember, akivel azonos tempóban tud haladni kisebb-nagyobb szakaszokon. Ennek köszönhetően a táv felénél egy győri sráccal mentem együtt 14 km-en át, később pedig egy első alkalommal induló résztvevőt vezethettem be az éjszakai túrázás rejtelmeibe és a következő ellenörző állomáshoz, 7 km erejéig. Ez utóbbi ismeretségnek azért is örültem különösen, mert 2007-ben engem is hasonló módon segítettek, amikor életemben először kellett éjjel tájékozódnom a sötét erdőben. Jó érzés volt tovább adni a tapasztalatokat. A túrára egyébként ez a szelemiség a jellemző, az együtt haladók segítik a másikat, függetlenül attól, hogy öt perce vagy öt éve ismerik egymást. Ez nagyon jó hangulatot kölcsönöz az egész rendezvénynek, és a holtpontokat is sokkal könyebb átvészelni.

- Több beszámolót is olvastunk, amelyben kiemelik, hogy a legádázabb ellenség a vízhólyag és a nagy, jól megrakott hátitáska. Sokan a szőlőcukorra esküdnek, de vannak akik inkább egy kiadós pörkölttől várják az energiát. Te milyen praktikákkal készültél, amelyek hozzájárultak a sikerhez?
- Egyetértek, szerintem is a vízhólyagok elkerülése az egyik legfontosabb dolog a Kinizsi 100 során. Az én receptem 6-7 pár zokniból és egy doboz hintőporbol állt: amikor úgy éreztem, hogy szükséges, zoknit cseréltem és gondosan hintőporoztam a lábam az izzadás csökkentése érdekében. Ettől függetlenül néhány vízhólyag így is kialakult, de ezek nem akadályozták meg a túra teljesítését. A másik nagyon fontos dolog a megfelelő fejfedő. Erről tapasztalataim szerint sokan hajlamosak megfeledkezni ami azért baj, mert a túra útvonala nem mindig erdőn megy keresztül, és könnyű napszúrást kapni. Ezen kívül nem volt semmilyen különös praktikám. 2l folyadék szállítására volt lehetőségem, ezzel talán még túl is biztosítottam magam, mert több helyen is volt lehetőség valamilyen módon ital vételezésére. Táplálékként néhány szendvicset, banánt és müzli szeleteket vittem magammal. Ez persze egyénfüggő, mindenkinek testreszabottan kell öszeállítania az élelmiszercsomagját, de ha valaki útközben meleg ételt kíván enni, arra is van lehetőség. Az biztos, hogy az izotóniás italok, pezsgőtabletták és a szőlőcukor jó szolgálatot tehet. Egyébként vannak olyan résztvevők, akiket autóval kisérnek az ismerőseik és azokon a pontokon, ahol a túra útvonala műutat keresztez van lehetőségük ún. depózásra, ők tehát kisebb csomaggal vághatnak a távnak.

- Bizonyára embert próbáló feladat az éjszakában le-lecsukódó szemekkel bolyongani. Elég csábító lehet 1-1 szerpentint levágni, amikor már alig vonszolod magad után a labad (bár ezekről az a hír járja, hogy pont ide teszik az ellenőrző pontokat, hogy aki levág, az figyelmeztetésben részesüljön). Neked mely részek voltak a kritikus pontok? Hogyan lehet ezeket leküzdeni?
- A szerpentinek levágása amellett, hogy sportszerűtlen, káros a környezetre is, ugyanis előbb-utóbb talajerózióhoz vezet - ez pedig nem lehet célja egy elvileg természetbarát túrázónak. Erre a túra szervezői nem győzik felhívni a résztvevők figyelmét, ezért is a fokozott ellenőrzés. Széndékos levágás ezért részemről kizárva, még holtpont esetén sem, a túra során egyébként kétszer éreztem ilyet. Az első 43 km megtétele után jött el, miután leereszkedtünk a Nagy-Gete 457 m magas csúcsáról. Ez egy nagyon meredek szakasz, tele ököl méretű kövekkel, amelyek a talajt nagyon labilissá teszik. Ezután még el kell gyalogolni a Tokodi pincékig (6 km), ahol a helyi lakosok évek óta frissítővel várják a résztvevőket. Ez kimondhatatlanul jólesik az embernek és igazán megható, nem lehetünk eléggé hálásak a helyi szervezésért. A holtponton azonban 3 km-rel később, Mogyorósbányán sikerült átesnem, a gyógyírt pedig fél liter fröccs jelentette (azért az alkotóelemek nagyobb része volt a szóda). Ezután úgy éreztem magam, mint aki újjászületett, ráadául a levegő hőmérsékelete is kezdett csökkenni. Nem is éreztem újabb holtpontot 95 km megtételéig. Itt van a túra útolsó ereszkedője, de annyira meredek, hogy szinte csak fától-fáig, kőtöl-kőig tudtam haladni. Ez a holtpont ki is tartott a célig, de végül sikerült beérnem. Mondjuk érdekes lenne összevetni az első és az utolsó 5 km átlagsebességét.

- Rengeteg az induló, ma már több százan-ezren vágnak neki a túrának. A túra előtt és után az egyik legnagyobb beszélgetőhely az Index K100-as fóruma. Lelkesítitek-e egymást a túra közben? Megismeritek-e egymást élőben is a fórumtagok közül? Van-e valamilyen kedves történeted az emberi mivoltáról a túrának (segítség egymásnak, vicces beszólások, stb)?
- Az index K100-as fóruma sokat segít a leendő résztvevőknek, annak idején magam is számos hasznos tanácsot olvastam itt, amelyek a túra teljesítése során a segítségemre voltak.
Mivel nekem már volt társam, nem kerestem kisérőt a fórumról, de ha egyedül mentem volna, akkor biztosan megpróbálom felvenni valakivel a kapcsolatot. Ez a beírások szerint működőképes dolog, további bizonyítékul szolgálva a rendezvény jó szellemiségére. A kérdés második felére válaszolva: említettem korábban a Tokodi pincéket. A helyi lakosok mindig készülnek a Kinizsi 100 résztvevőinek megvendégelésére - idén vízzel, zsíroskenyérrel és Túró Rudival tették mindezt. Ezt a jóságot nem lehet kellőképpen megköszönni, talán csak azzal, hogy később visszatérünk kirándulni erre a szép környékre. Ezen kívül a túra során lehetőség adódik kitűnő emberek megismerésére, akikkel máshogy valószínűleg nem találkoznánk.

- Hogyan telnek a K100 után a hétköznapok? Készülsz-e jövőre is indulni?
- Egyelőre próbálom kipihenni a fáradalmakat. A holtpontok során az emberben könnyen megfogalmazódik a kérdés: mi a francot keresek én itt? A befutó előtt már erős az elhatározás: soha többé Kinizsi 100, és ez meg is marad néhány napig. Utána azonban szép lassan jönnek az ötletek, mit kellett volna jobban csinálni? Ráadásul jövőre lesz a 30. kiírás, ez mindenki számára egy plusz motiváló erő lehet.

- Végezetül arra kérlek, írj néhány bátorító szót azon kecskemétieknek, akik eddig még nem indultak a megmérettetésen, de most kedvet kaptak az induláshoz!
- Azoknak, akik érdeklődnek a túra iránt azt tanácsolom, hogy mindenképp próbálják ki, mert egy felejthetetlen élménnyel lesznek gazdagabbak. Ha mentálisan elég erősek és a felkészülésük is megfelelő, akkor minden bizonnyal végig tudnak menni az útvonalon. Az eddigi kiírások során ez már nagyon sok embernek sikerült, korra és nemre való tekintet nélkül, tehát egyáltalán nem lehetetlen feladatról van szó. De felhívnám mindenki figyelmét, hogy nagyon vigyázzon, ugyanis könnyű a Kinizsi 100 rabjává válni!

Köszönöm az interjút!