Az idei évben is megrendezte a HVG a hazai blogversenyt - ez volt immáron az ötödik -, Goldenblog címmel. A megmérettetésre bárki nevezhet, vagy nevezhetik több kategóriában, a lényeg, hogy legalább fél éve rendszeresen vezesse magyar nyelvű, az adott témában színvonalas blogját. Sem országbeli, sem más megkötés nincs.
A versengés a végéhez közeledik, így blogunk örömmel számol be a két kecskeméti sikerről is:
Elsőként az IT (informatika) kategóriában induló kecskeméti webes vállalkozás által vezetett Webpozitív blog érte el a 600 nevezett, de végül csak 55-re szűkített versenymezőnyből az igen szép 3. helyet. Az alábbi gondolatot osztotta meg az egyik zsűritag a blogról:
"Webpozitív, nem gondoltam, hogy a blog nevében a pozitív jelzőnek van mögöttes értelme, de a blogot olvasva az ember megérti miért is pozitív ha ezt a blogot olvassuk. Úgy gondolom ez a blog az, amire minden infókommunikációval foglalkozónak fel kell iratkozni, olyan témákkal foglalkozik, mint a Google és a honlapok állapota, stb. A blog még fiatal, de remélem nem törik meg a lendülete, így tovább, örömmel olvassuk." (A kocka.blog.hu, a tavalyi győztes szerkesztőjének véleménye)
A napokban zárult a Helyi.érték kategória eredmény hirdetése is. A 74 induló közül szintén a legjobb tizet emelték ki a szűri tagok, a 2. helyet a VÁKUM csapata hozta el. Így jellemezték blogjukat:
"Így kell ezt csinálni. Lelkes civilek szerveznek, mozgósítanak, írnak, fotóznak, megosztanak és mindezzel elérik, hogy elhiszem: Kecskemét jó és izgalmas hely. Az igazi városmarketing. Tavaly is benne voltak már az első tízben, idén pedig a második helyezéshez gratulálhatunk. (Bebesy Anna, a hvg.hu szerkesztője a Vákumról)
Szívből gratulálunk a szép eredményt elért kecskeméti blogoknak és szerkesztőiknek!
Szólj hozzá Te is!