Kecskemét

Olvasónktól kaptuk a hírt, illetve az alábbi cikket, fogadjátok sok szeretettel.

Napjainkban méltatlanul kevés szó esik Kecskemét egyik legrégebbi temetőjéről, a Szentháromság temetőről.
Ezt a hiányt próbálom szerény eszközeimmel befoltozni, úgy hogy egy digitális kiállítást készítettem, amely a  http://libstud.bibl.u-szeged.hu/~molnar címen elérhető el.
Az csupán a véletlen műve, hogy idén áprilisban volt a Szentháromság temető fennállásának 290 évfordulója.
A témaválasztás teljesen önkényes volt, nem kaptam felkérést az oldal elkészítésére. Az volt a célom, hogy a Szentháromság temető is „felkerüljön az intenetre”, hiszen véleményem szerint olyan kulturális értéket képvisel, amely megérdemli azt, hogy foglalkozzanak vele.

A temető története dióhéjban

A Szentháromság temető 1739 áprilisában nyílt meg a pestisjárvány miatt, az évszázadok során  több alkalommal is bővítették, 1927-re érte el legnagyobb kiterjedését (ekkorra fejeződött be a betonoszlopos kerítés megépülése).
A temető lényegében már a húszas évekre körbeépült, a város 1929-es térképén már látszik a máriavárosi vasútvonal, azaz a további bővítés lehetetlenné vált.
Hatvanas évek elején a lakásépítési program miatt, a temető területe körülbelül felére csökken.

Szeretném megcáfolni azt a szóbeszédet, hogy a régi leninvárosi panelházakat (ld. a képen) szándékosan azért építették oda, hogy a temetőt tönkretegyék.  A lakótelep keleti részét, a mai Szabó Kálmán utca környékét annak alacsony fekvése miatt temetkezési célra nem használták
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a  Mátis Kálmán utca környékéről körülbelül 2500 sírt exhumáltak.
A temető lezárása után az „új” Köztemetőbe exhumálták a temetőben nyugvó híres kecskemétieket (többek között Katona József, Kada Elek, és Lestár Péter sírját), valamint 1985-ben az árpádvárosi víztorony építésekkor ismét csökkent a temető területe.
1989-ben volt felmérték a megyében található síremlékeket és emlékműveket, (ma ez az adatbázis a Katona József Megyei Könyvtár honlapján Történelmi és kegyeleti emlékhelyek lapon tekinthető meg). Dr. Mayer Antalné végzete a Szentháromság temető felmérését, körülbelül 60 sír került be az általa készített leltárba.  Az elkészült digitális kiállítás is ezt a listát veszi alapul.
1998-ban Juhász István: Kecskemét város temetői című könyvében jelent meg az eddigi legteljesebb temetőtörténet.
Az ezredfordulót követően indult el a temető rekonstrukciója.

Érdekességek

A temető építészeti központja a kálvária, és annak közvetlen környéke. Itt helyezkednek el a legfontosabb síremlékek: Ferenczy Ida (Sissy társalkodónőjének mauzóleuma), a Farkas Kápolna, és a temető legnagyobb síremléke a Nemes Kovács család sírja is. A temetőbe látogató művészettörténészek szerint a kálvária környéke egy XIX század végi temető képét konzerválja.
Innen távolabbra esnek az első világháborús hősi parcellák, a sírszobor Imre Gábor kecskeméti szobrászművész alkotása. Ugyancsak az ő nevéhez köthető a Daróczy sírbolt angyalszobra is.
A Katona József Gimnázium előtt álló Mária szobrot megrendelő Csabay János sírja is a Szentháromság temetőben található.
A Szentháromság temető eredetileg két nagy kovácsoltvas kapuval rendelkezett az egyik, ma is megtalálható a Küküllő utcán. A másik eredetileg a mai Rávágy téren volt, és a Leninváros építésekkor bontották el. A kapu a MÉH-telepre került, onnan pedig a piarista rendházhoz. Ma a rendház Erdősi Imre utcai bejárata, illetve egy kisebb része a piac és a kollégium „kiskapujaként” üzemel.

Születőben a „kecskeméti Házsongárd”, avagy mi lesz veled Szentháromság temető?

Közelmúltban felújították az I. világháborús temetőt, és most újítják fel a Kálváriát is.
Becslések szerint körülbelül ugyanannyiba kerülne a temető kegyeleti parkká alakítása, mint az egész terület megtisztítása.  Nemrégiben indult be a kálvária környékének műemléki védettség alá helyezése is.
Azt, hogy húsz év múlva mi lesz a temetővel, azt még senki sem tudja biztosan, de a kilátások biztatóak.

A  weboldal készítőjéről

Könyvtár-informatikus hallgató vagyok  Szegeden,  és ez az oldal az én szakdolgozatom.
Félreértések elkerülése végett: nem állok közvetlen kapcsolatban sem a Római Katolikus Egyházzal, sem pedig a Városgazdálkodási Kft.-vel, tehát a temető jövőjével, illetve temetkezéssel kapcsolatos információkkal sajnos nem tudok szolgálni.
A weblap körülbelül egy éves munka gyümölcse, ha lesz rá lehetőségem 2 év múlva szeretném teljesen felújítani, a digitális kiállítás helyett inkább az adatbázis, esetleg a majdani „hivatalos lap” irányába elmozdulni.
Minden kedves érdeklődőnek hasznos böngészést kívánok!
Várom észrevételeiket akár a szentharomsag.temeto@gmail.com-ra, akár a fórumba, akár a kommentek közé!

Szórád Mónika Kecskeméten és Budapesten tanult, kiállításai Kecskeméthez kötik, ill. a városhoz közel lakik és alkot.
Annak apropóján kérdeztük, hogy a Kecskeméttől alig pár km-re lévő hetényegyházi Művelődési Központban a napokban nyílt meg második kiállítása, mely az eddig elkészült remekműveket mutatja be.

- Mónika, kérlek mondj néhány szót magadról! Honnan jött a képalkotás iránti vágy, hol tanultad – tudtad ezt még tökéletesebbre fejleszteni?
- Már kicsi gyermekként nagyon szerettem rajzolni és imádtam a színeket. Szerettem a figurákat vagy különböző alakzatokat "átvarázsolni", absztrakt színes alkotásokat létrehozni. Mindig felfigyeltem a különleges és egyedi dolgokra, tetszettek az ékszerek.
Már akkor nagy álmaim voltak, azt mondtam divattervező szeretnék lenni.
Általános iskolás voltam, amikor szívesen origamiztam, majd rajzszakkörre jártam és rajzversenyen is részt vettem. A kézügyességemet ezek a tevékenységek is fejlesztették, nem beszélve arról, hogy imádtam csinálni.
Művészeti szakközépiskolába jártam. Diákként a grafika, rajz, tervezés és művészettörténet órákat kedveltem leginkább. Itt szeretném megemlíteni néhány tanáromat, akiktől nagyon sokat tanultam. Ezúton köszönöm bíztatásukat, útmutatásukat, név szerint Hürkecz Gyöngyinek, Lukács Gyöngyinek és Lovas Tibornak.
Érettségi után Budapesten folytattam tanulmányaimat és művésztanáraim közül kiemelném Kiss Győzőt és Sándor Miklóst.
A közelmúltban erősödött meg bennem, hogy mindenképpen alkotásokat szeretnék létrehozni, hisz csak ezáltal tudnék elégedett és boldog lenni. Vágyom rá, hogy megmutassam az embereknek és egyre többnek. Az időm nagy részét szeretném erre fordítani és életem fő mozgatórugójává tenni, tehát alkotó ember szeretnék lenni.

-  A családodban, felmenőid között van – e más is, aki hasonló pályára lépett, vagy ilyen tehetséggel  rendelkezett?
- Nem művészcsaládból származom. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy szüleim illetve nagymamám is jó kézügyességgel rendelkezik.

- Közvetlen környezeted hogyan viszonyul ehhez a pályaválasztáshoz? Milyen a mai helyzetben egy művész élete, milyenek a lehetőségei?
- A szüleim mellettem állnak és velem együtt örülnek a sikereknek. Nagy öröm számomra, hogy mindig eldönthettem mit is szeretnék az életben és azt csinálhattam.
Úgy érzem az utam elején járok, fiatal vagyok és biztos sok meglepetést tartogat még a jövő. Pozitív gondolkodású ember vagyok és hiszem, hogy az álmaim valóra válnak. Érzem, nekem ezt kell tennem: alkotni és adni az embereknek általa, fogalmazhatnék úgy is, ez a küldetésem.

- Hogyan tudnád megfogalmazni, milyen irányt követnek a képeid? Milyen hangulatokat, érzéseket követsz, amikor egy – egy kép elkészül?
- A már meglévő stílusirányzatokból akaratlanul is merít egy alkotó, ám nem szeretnék semmilyen irányzathoz tartozni a képeim stílusa által. A saját stílusomat szeretném megteremteni. Munkáimban valami új és modern egyszerre jelenik meg az ősi és antik hangulattal. Azt is mondhatom a képek egyben bonyolultak és ugyanakkor végtelenül egyszerűek is. Egyfajta kettősség érezhető.
Hangulatember vagyok és nagyon szeszélyes. Szeretem, ha az érzelmek áradnak és úgy tartom jónak, ha a képek is komoly érzéseket közvetítenek pl. fájdalom, ritkán öröm és spirituális energiák.
Az alkotások létrejöttét szavakkal nehéz megmagyarázni. Rájöttem, "az a jó, amikor úgy érzem, vezetik a kezem".

- Kézzel készült, aprólékos alkotásokról van szó. Milyen technikával készülnek, illetve mennyi idő alatt készül átlagban egy – egy kép?
- Vegyes technikával készítem őket. Filcet, tollat, zselés tollat és ceruzát használok a legvékonyabb hegyűektől kezdve és a megszokottól eltérően, sajátos módon.
Az aprólékos munka miatt sokszor 1 – 2 hétig is készítem, amikor végre kialakul a végső fázis. A kézi munka fontosságát szeretném hangsúlyozni, nagyon fontos, de talán a legfontosabb a gondolat, az elmélkedés, ami kíséri.

- Képeiden a misztikum világa, a titokzatosság jelenik meg. Múlt és jelen találkozásának lehetünk szemtanúi. Te magad is szeretsz egy kicsit ebbe a világba "menekülni", vagy inkább közvetítője vagy ennek a misztikumnak? Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy miért pont ilyen  titokzatos, fantasztikus lények ábrázolásában találtad meg a mondanivalód átadásának lehetőségét?
- Elég komolyan hat rám az ezotéria világa. Amíg nem ismertem, addig is imádtam lecsukni a szemem, kilépni a realitásból s közben álmodni magamnak egy "álomvilágot", amit nevezhetünk fantasztikus világnak is.
Valószínű olyan ez, mint amikor egy író megformálja a regényéhez a szereplők személyiségét, megteremti, körbeírja és vázlatokat készítve a legszebb szavakkal fogalmazza meg, milyenek legyenek a szereplők, a helyszín, az idő.
Nálam talán ugyanígy van, csak nem verbálisan, hanem vizuálisan.
Köszönöm, hogy ez a képesség megadatott nekem.
Már hangsúlyoztam a gondolatok fontosságát, melyek "új" világot teremtenek.
A lények a szárnyaló gondolatok kivetülései és ugyanakkor a szabadság kifejezésére is szolgálnak, ami rettentően fontos és szeretném nyomatékosítani. Az alakok rengeteg jellel és szimbólummal gazdagítottak, amiből olvasni kell.
Egyébként ne feledkezzünk meg a bohócok arcairól sem. Ez is egy fontos irány. Nagyon érdekel ugyanis, hogy mi rejlik az arcuk mögött, milyen a valódi énjük. Mindig kíváncsi természetű voltam, de ennél mondjuk többről van szó. Érdekel az emberek valódi személyisége, valódi arca. Sajnos sokszor tapasztalhatjuk, hogy az emberek megjátszák magukat, álarcot vesznek fel. A bohócoknak szórakoztatni kell, de a mosolygó arc mögött, lehet, hogy fájdalom húzódik. Néhány képem ezt a titkot sejteti.
Válaszolva a kérdés első felére, igen, imádok ebben a világban élni és egyre erősebben érzem azt, hogy küldetésem is sugározni az alkotásaimmal ezt az örök misztikumot.

- Arra kérünk, foglald össze pár gondolat erejéig, hogy mi a vágyad, mit szeretnél elérni akkor, amikor az emberek megtekintik a kiállításod?
- Ez a kiállítás, mint minden kiállítás a jövőben, legyen út lélektől lélekig. Ami, csak úgy jön, őszintén a lelkemből, jusson el mélyen a néző lelkéig.

- Végezetül, kérlek áruld el, hogy a mostani kiállítást meddig lehet megtekinteni, ill. készülődsz – e már a következő kiállítás megnyitójára?
- A mostani kiállítást május 28–tól  június 26–ig lehet megtekinteni. Kívánom, minél többen jussanak el megnézni a képeket és töltődjenek fel közöttük, hogy pozitív élménnyel tudják újságolni környezetüknek.
Természetesen még nagyon sok kiállítást szeretnék, tárgyalások folynak már a következőről, pontosat még nem tudok. Reméljük idejében mindenki megtudja, akit érdekel.

Köszönjük az interjút!

Időközben a kiállításról a Kecskeméti TV is beszámolt.

Ha közvetlenül is szeretnél Szórád Mónika képei iránt érdeklődni, úgy a              szoradkecsk@t-online.hu e-mail címen az alkotó minden kérdésre megpróbál válaszolni, de akár ide, kommentek formájában is lehet írni!

Az első Kinizsi 100-ast 1981-ben rendezték, azzal a céllal, hogy ha már Magyarországon nincsenek igazán magas hegyek, amelyek igazi kihívást jelentenének a sportolóknak, mégis legyen valamilyen teljesítménytúra az arra vágyóknak. Ez lett a már említett Kinizsi100-as teljesítménytúra, amely lényege, hogy 100km-t kell 24 óra alatt teljesíteni. Maga a túra a Pilis és Gerecse hegységben zajlik, idén május 23-án Békásmegyerről indult és 24-én Tatára ért be (ez is az alapítók szándéka volt, hogy ne körtúra legyen, hanem legyen honnan elindulni és máshová érkezni). Fontos kiemelni, hogy ez nem verseny, hiszen mindenki "nyer", aki teljesíti szintidőn bleül a távot.

Interjúnk aktualitását az adja, hogy több kecskeméti is indult ezen a teljesítménytúrán. Mi Korpácsi Attilát kérdeztük, aki 2007-ben egyszer már sikeresen teljesítette a távot és idén ismét 24 órán belül célba ért.

- Először is gratulálni szeretnénk a nem kis teljesítményhez! Igazán tiszteletre méltó ez a vállalkozás! Mennyi idő alatt sikerült célba érni?
- Köszönöm a gratulációt. Idén 21:45 alatt sikerült teljesítenem a távot, ami egy átlagosnak mondható eredmény, de 45 perccel jobb, mint a 2007-es időm. Mégsem lehet teljesen összehasonlítani a kettőt, mert 2007-ben Tata helyett Szárligeten volt a cél, ezért Koldusszállás után (85 km) másik útvonalon ment a túra. Egyébként a tatai befutó számomra sokkal nehezebbnek tűnt, viszont most mögöttem volt a 2007-es teljesítés összes tapasztalata.

- Elnézést, hogy ennyire a dolgok elé futottunk, de ahogy tapasztaljuk, sok más kérdést szokott megelőzni ez a kérdés a túrázók közti párbeszéd során is. Kérlek, mondj magadról néhány szót: tanulsz-e még, vagy már dolgozol, illetve mióta sportolsz?
- Az időeredmény tekintetében a kiírás szellemiségével értek egyet: mindenki győztes, aki 24 órán belül célba ér. Ráadásul véleményem szerint ahhoz is kell bizonyos bátorság, hogy az ember reálisan felmérje a helyzetét és esetleg feladja. Ez azért nagyon fontos, mert Kinizsi 100 jövőre is lesz, de egészség csak egy van.
Magamról annyit mondanék, hogy dolgozom, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. alkalmazásában állok. Amatőr szinten mindig is sportoltam, az örök szerelem a labdarúgás, ezt ifista koromban igazolt játékosként is űztem. Ezen kívül szeretek futni, úszni, kerékpározni és természetesen túrázni.

- Attila, honnan a lelkesedés? Mi motivált 2007-ben és most 2009-ben, hogy elindulj ezen az embert próbáló túrán?
- A Kinizsi 100 fogalmával 2002-ben találkoztam először. Egy akkori munkatársam teljesítette a távot és az ő beszámolója során merült fel bennem a kérdés: vajon végig tudnék-e menni rajta? A válasz megismeréséhez ki kellett magam próbálni, amire végül 2007-ben került sor. Egyrészt ekkor váltak adottá a feltételek, másrészt szerettem volna a túrát a 30. születésnapom előtt megcsinálni, erre pedig az ez év volt az utolsó leetőség. Az első teljesítés érzése nagyon felemelő volt, büszkeséggel töltött el, hogy meg tudtam csinálni. Az idei motivációt pedig az élmény megismétlődésébe vetett bizalom, és a tatai befutóból adódó eltérő útvonal adta.

- Kecskeméten nem nagyon találni dombot, sőt hegyet sem (hacsak nem a nevében hegyet viselő Máriahegyre, vagy épp Szolnoki-hegyre gondolunk). Mégis, hogyan készültél fel az idei túrára?
- Valóban, ilyen téren tényleg nem túl ideálisak a lehetőségek városunkban. Egyedül a Vízmű domb nyújt némi alternatívát, de őszintén szólva én csak sík terepen készültem: a túrát megelőző két hónap során heti 1-2 alkalommal futottam 5-10 km közötti távokat. Tapasztalataim szerint ezzel a kellő erőnlét megszerezhető, azonban az emelkedők és főleg a lejtők leküzdéséhez tanácsos a Kinizsi 100 előtti időszakban minél több, hosszabb-rövidebb túrán is részt venni. Ez az olyan izmok, szalagok edzése miatt fontos, amelyek létezéséről az ember a Kinizsi 100 előtt nem is nagyon tud.

- Több ismerősöddel vágtál neki a városból, vagy egymagad indultál neki a nagy távnak? Esetleg hozzá-hozzá verődtél a túra folyamán egy-egy társasághoz?
- Idén egy tatai barátommal rajtoltam el, de 35 km után szétváltunk, ugyanis eddig tudtam tartani vele a lépést. (Ő végül 19.30 alatt ért be) Ettől függetlenül egy percig sem maradtam egyedül. A Kinizsi 100 egyik előnye, hogy a sok induló közül mindig talál olyan társat az ember, akivel azonos tempóban tud haladni kisebb-nagyobb szakaszokon. Ennek köszönhetően a táv felénél egy győri sráccal mentem együtt 14 km-en át, később pedig egy első alkalommal induló résztvevőt vezethettem be az éjszakai túrázás rejtelmeibe és a következő ellenörző állomáshoz, 7 km erejéig. Ez utóbbi ismeretségnek azért is örültem különösen, mert 2007-ben engem is hasonló módon segítettek, amikor életemben először kellett éjjel tájékozódnom a sötét erdőben. Jó érzés volt tovább adni a tapasztalatokat. A túrára egyébként ez a szelemiség a jellemző, az együtt haladók segítik a másikat, függetlenül attól, hogy öt perce vagy öt éve ismerik egymást. Ez nagyon jó hangulatot kölcsönöz az egész rendezvénynek, és a holtpontokat is sokkal könyebb átvészelni.

- Több beszámolót is olvastunk, amelyben kiemelik, hogy a legádázabb ellenség a vízhólyag és a nagy, jól megrakott hátitáska. Sokan a szőlőcukorra esküdnek, de vannak akik inkább egy kiadós pörkölttől várják az energiát. Te milyen praktikákkal készültél, amelyek hozzájárultak a sikerhez?
- Egyetértek, szerintem is a vízhólyagok elkerülése az egyik legfontosabb dolog a Kinizsi 100 során. Az én receptem 6-7 pár zokniból és egy doboz hintőporbol állt: amikor úgy éreztem, hogy szükséges, zoknit cseréltem és gondosan hintőporoztam a lábam az izzadás csökkentése érdekében. Ettől függetlenül néhány vízhólyag így is kialakult, de ezek nem akadályozták meg a túra teljesítését. A másik nagyon fontos dolog a megfelelő fejfedő. Erről tapasztalataim szerint sokan hajlamosak megfeledkezni ami azért baj, mert a túra útvonala nem mindig erdőn megy keresztül, és könnyű napszúrást kapni. Ezen kívül nem volt semmilyen különös praktikám. 2l folyadék szállítására volt lehetőségem, ezzel talán még túl is biztosítottam magam, mert több helyen is volt lehetőség valamilyen módon ital vételezésére. Táplálékként néhány szendvicset, banánt és müzli szeleteket vittem magammal. Ez persze egyénfüggő, mindenkinek testreszabottan kell öszeállítania az élelmiszercsomagját, de ha valaki útközben meleg ételt kíván enni, arra is van lehetőség. Az biztos, hogy az izotóniás italok, pezsgőtabletták és a szőlőcukor jó szolgálatot tehet. Egyébként vannak olyan résztvevők, akiket autóval kisérnek az ismerőseik és azokon a pontokon, ahol a túra útvonala műutat keresztez van lehetőségük ún. depózásra, ők tehát kisebb csomaggal vághatnak a távnak.

- Bizonyára embert próbáló feladat az éjszakában le-lecsukódó szemekkel bolyongani. Elég csábító lehet 1-1 szerpentint levágni, amikor már alig vonszolod magad után a labad (bár ezekről az a hír járja, hogy pont ide teszik az ellenőrző pontokat, hogy aki levág, az figyelmeztetésben részesüljön). Neked mely részek voltak a kritikus pontok? Hogyan lehet ezeket leküzdeni?
- A szerpentinek levágása amellett, hogy sportszerűtlen, káros a környezetre is, ugyanis előbb-utóbb talajerózióhoz vezet - ez pedig nem lehet célja egy elvileg természetbarát túrázónak. Erre a túra szervezői nem győzik felhívni a résztvevők figyelmét, ezért is a fokozott ellenőrzés. Széndékos levágás ezért részemről kizárva, még holtpont esetén sem, a túra során egyébként kétszer éreztem ilyet. Az első 43 km megtétele után jött el, miután leereszkedtünk a Nagy-Gete 457 m magas csúcsáról. Ez egy nagyon meredek szakasz, tele ököl méretű kövekkel, amelyek a talajt nagyon labilissá teszik. Ezután még el kell gyalogolni a Tokodi pincékig (6 km), ahol a helyi lakosok évek óta frissítővel várják a résztvevőket. Ez kimondhatatlanul jólesik az embernek és igazán megható, nem lehetünk eléggé hálásak a helyi szervezésért. A holtponton azonban 3 km-rel később, Mogyorósbányán sikerült átesnem, a gyógyírt pedig fél liter fröccs jelentette (azért az alkotóelemek nagyobb része volt a szóda). Ezután úgy éreztem magam, mint aki újjászületett, ráadául a levegő hőmérsékelete is kezdett csökkenni. Nem is éreztem újabb holtpontot 95 km megtételéig. Itt van a túra útolsó ereszkedője, de annyira meredek, hogy szinte csak fától-fáig, kőtöl-kőig tudtam haladni. Ez a holtpont ki is tartott a célig, de végül sikerült beérnem. Mondjuk érdekes lenne összevetni az első és az utolsó 5 km átlagsebességét.

- Rengeteg az induló, ma már több százan-ezren vágnak neki a túrának. A túra előtt és után az egyik legnagyobb beszélgetőhely az Index K100-as fóruma. Lelkesítitek-e egymást a túra közben? Megismeritek-e egymást élőben is a fórumtagok közül? Van-e valamilyen kedves történeted az emberi mivoltáról a túrának (segítség egymásnak, vicces beszólások, stb)?
- Az index K100-as fóruma sokat segít a leendő résztvevőknek, annak idején magam is számos hasznos tanácsot olvastam itt, amelyek a túra teljesítése során a segítségemre voltak.
Mivel nekem már volt társam, nem kerestem kisérőt a fórumról, de ha egyedül mentem volna, akkor biztosan megpróbálom felvenni valakivel a kapcsolatot. Ez a beírások szerint működőképes dolog, további bizonyítékul szolgálva a rendezvény jó szellemiségére. A kérdés második felére válaszolva: említettem korábban a Tokodi pincéket. A helyi lakosok mindig készülnek a Kinizsi 100 résztvevőinek megvendégelésére - idén vízzel, zsíroskenyérrel és Túró Rudival tették mindezt. Ezt a jóságot nem lehet kellőképpen megköszönni, talán csak azzal, hogy később visszatérünk kirándulni erre a szép környékre. Ezen kívül a túra során lehetőség adódik kitűnő emberek megismerésére, akikkel máshogy valószínűleg nem találkoznánk.

- Hogyan telnek a K100 után a hétköznapok? Készülsz-e jövőre is indulni?
- Egyelőre próbálom kipihenni a fáradalmakat. A holtpontok során az emberben könnyen megfogalmazódik a kérdés: mi a francot keresek én itt? A befutó előtt már erős az elhatározás: soha többé Kinizsi 100, és ez meg is marad néhány napig. Utána azonban szép lassan jönnek az ötletek, mit kellett volna jobban csinálni? Ráadásul jövőre lesz a 30. kiírás, ez mindenki számára egy plusz motiváló erő lehet.

- Végezetül arra kérlek, írj néhány bátorító szót azon kecskemétieknek, akik eddig még nem indultak a megmérettetésen, de most kedvet kaptak az induláshoz!
- Azoknak, akik érdeklődnek a túra iránt azt tanácsolom, hogy mindenképp próbálják ki, mert egy felejthetetlen élménnyel lesznek gazdagabbak. Ha mentálisan elég erősek és a felkészülésük is megfelelő, akkor minden bizonnyal végig tudnak menni az útvonalon. Az eddigi kiírások során ez már nagyon sok embernek sikerült, korra és nemre való tekintet nélkül, tehát egyáltalán nem lehetetlen feladatról van szó. De felhívnám mindenki figyelmét, hogy nagyon vigyázzon, ugyanis könnyű a Kinizsi 100 rabjává válni!

Köszönöm az interjút!

Következő cikkünk a város eltűnt szobrairól fog szólni, melyben megismerhetjük Vasmarcsa múltját és jelenét, ki és miért dobozolta be Lenint, valamint mi lett a "trombitás kislány" sorsa.

"Érckemény, puskás proletárasszony"

Talán így tudnánk legegyszerűbben jellemezni azt a gigantikus hölgyet, aki egykor a Rákóczi út főtér felőli végét díszítette egészen az oroszok kivonulásáig. Sokan nem is látták, vagy csak gyerekkorukból emlékeznek vissza "a csúnya nénire" ezért úgy gondolom érdekes lehet ez a cikk.

Vasmarcsa gondolata nem sokkal az 1956-os forradalom és szabadságharc után vetődött fel, rögtön Nagy Imre és társai kivégzése után.(nem véletlenül) Az emlékmű a Tanácsköztársaság 1919-es kikiáltásának állított emléket, illetve mártíremlékműnek is mondták, mert a közeli bírósági fogdából hurcoltak el még ugyanebben az évben, sok, később Orgoványon kegyetlenül kivégzett forradalmárt.
Az akkori városvezetés feltehetően 1958-ban egy pályázatot írt ki az emlékmű felállítására, melynek nyertes pályázója Hercegh Klára szobrászművész lett. Az alkotóval készült interjúból kiderül, hogy Vasmarcsa alakja, kicsinyített mása, már a pályázat előtt kész volt.

 „A szobor képzeletem szüleménye, semmi politikai tartalma nincs, az a nőalak akit megformáztam, számomra a szabadságot, a fellélegzést jelentette. Nem szabadna hagyni, hogy elkerüljön a helyéről!”

Valamikor a '70-es években...

Nyilatkozta ezt felháborodva Herczegh Klára, mikor a Petőfi Népe újságírójától az interjúból értesült, hogy a szobrot biztosan elszállítják a helyéről. Az emlékművet 1959 március 21.-én leplezték le, melynek 5 méter magas talapzatát Körner József Kossuth-díjas építész tervezte. A szintén 5 méter magas, erőteljes női idomokkal "megáldott" bronz női alak jobb kezében fegyvert tart, míg másik kezével az ég felé mutat egy szokatlan testhelyzetben, ezzel utalva Delacroix művészetére.

Az 1990-es években fogalmazódott meg először a Vasmarcsa eltávolításának ötlete. Egyesek szerint a szobor nem csak a Tanácsköztársaságnak állít emléket, hanem az emlékmű a semmit sem kímélő durva erőszak jelképe, a megfélemlítés szobra és 1956 leverésének emlékműve. "Jól ábrázolja azt, amire emlékeztetni akar" , többek között ezért döntött a város az eltávolítás mellett.

 Bicikliversenyzök tolják a szelet a Rákóczi út elején

 Lenin jön látogatóba...

Sokan talán nem is gondolnánk, hogy a Rávágy téri (hajdan hogy-hogy nem Lenin téri) Lenin-szobor Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, a szoborhoz tartozó talapzat pedig Szrogh György építészmérnök munkája. A szobrot a Leninváros átadásával egy időpontban leplezték le.

Egy mai napig élő városi legenda szerint, a "bolti tolvajokkal háttal álló, menekülési irányt mutató" szobor nemegyszer közröhej tárgyává vált. Történt ugyanis, hogy vállalkozó szellemű fiatalok zsíroskenyeret helyeztek a népvezér város felé mutató kezébe, sőt űrhajós politikusnak titulálva poroltót is szereltek a hátára, melyből mondanom sem kell, hatalmas botrány kerekedett. Így persze azon sem kell meglepődnünk miért hívták ki a rendőrséget arra a pár gyerekre, akik egy tél folyamán hógolyózáport zúdítottak az emlékműre.

A szobor és a tér, számos ünnepség és megemlékzés helyszíne volt, ekkor felvonták a nemzeti színű és vörös zászlót, melynek póznái ma is megtalálhatók. 

Az oroszok kivonulása előtt nem sokkal megkezdődött az országban a "Lenintelenítés", így Kecskeméten is. Az MDF kezdeményezésére bedobozolták, becsomagolták a szobrot, hogy felkészítsék a szállításra. Ám az orosz katonák ezt nem nézték jó szemmel, így ők azonnal kicsomagolták az egészet. Ezért az áthelyezésre csak később került sor.

Az elfeledett Múzsa...

A képen látható különösen szép köztéri alkotás a "trombitás kislány" más néven a Múzsa.

1986-ban egy szovjet delegáció ittjártakor Inga Sztavinszkaja szobrászművésznőnek annyira megtetszett a város, hogy hazatérte után Kecskemétnek ajándékozta ezt a szobrot. A jótékonykodás mögött semmi politikai szándék nem volt, ez a művésznő ajándéka volt.

Sajnálatos tény, hogy a szobornak először trombitája, aztán az egyik, majd a másik karja is eltűnt vagy letört a sok gyerkőc miatt akik a szobornál játszottak. A végtagokat és trombitát a városnak mindig pótolnia kellett, de csak 1994-ig, mert a szobrot akkor végleg elszállították a Piaristák Teréről. A Múzsa azóta biztonságos helyre került, a Kodály Iskola területén található.

 A költöztetés 

1990-ben, majd 1991 májusában is több határozatot hozott a közgyűlés, melynek eredményeképp - első körben - 1990. május 7-én leemelték a Lenin-szobrot, majd a pártnagyságok (Vágó Béla, Buday Dezső, Molnár Erik, Szalvay Mihály) mellszobrát távolították el a Vasútparkból, illetve számos emléktáblát leszereltek az épületekről. Megállapodtak abban is, hogy a Május 1. téri (Deak téri) "Hármaskő" emlékmű - az évszámok lecsiszolását követően - és a Szimforopol téri emlékkő egyelőre maradhat. Ezek mai napig megtalálhatóak.

Az eltávolításhoz körülbelül 200.000Ft-ot kellett elkülöníteni a költségvetésből, viszont ezt az összeget a város nem tudta egy összegben állni, így a legnagyobb falat -a tanácsköztársasági emlékmű - ügye egy évvel későbbre tolódott.

Megkezdődött a Vasmarcsátlanítás

A hölgyet végül a Városgazdasági Vállalat emberei emelték le 1991. június 5-én, reggel fél 10-kor.

Ám a munkálatok még korán sem fejeződtek be. A város 3 különböző pontján, 3 szovjet emlékmű -obeliszk- várt még a bontásra, nevezetesen a Szabadság téri (azon a kis téren állt amit most alakítanak át), a Vasútparkban és a szovjet temetőben található emlékművekre várt bontás. Utóbbit a város végül meghagyta.

Az említett két obeliszk bontása 1992-ben történt meg.

Először a díszeket távolították el...                                       ...majd kezdődhetett a tényleges bontás.

Felhívnám a blog olvasóinak a figyelmét a június 20-án megrendezendő Múzeumok Éjszakája programsorozatra, melynek keretében most még utoljára megtekinthető Lenin és Vasmarcsa a Kecskeméti Városgazdasági Kft. Béke fasor 71/a. címen lévő telephelyén (temető mellett). Mindkét szobor ideiglenesen, hosszabb időre a keceli Hadtörténeti Múzeum birtokába kerül.

A szocializmus "remekművei" ma, a Városgazdasági Kft. telephelyén.

 Kerekes Gyula

Régóta húzódó probléma a volt Városi Mozi sorsa. Több éve, hogy bezárták már, azóta az állapota folyamatosan romlik. Több ötlet is született az újrahasznosításra, ezek közül a teljesség igénye nélkül néhány:

- Helytörténeti múzeum (ezt többen elvetették, mert egyrészt van már ilyen, másrészt valami élőbb dolgot kellene idetenni, harmadrészt télen elég kihasználatlan lenne - ti. nincs turistaszezon)
- Kodály szülővárosaként egy zenei központ, hangverseny terem, élőzenés közösségi tér létrehozása
- Konferencia-központ, étterem és kiszolgáló helységek
- Talán mégis a legnagyobb igény egy, a fiataloknak szánt közösségi tér kialakítása lett volna, amely a város óriási hiányossága. Szinte már köztéren lenni 10 óra után nem lehet (ld. játszóterek tiltó táblái), ennek ellenére mégsincs olyan hely, ahová a fiatalok járhatnának, ahol kultúrált körülmények, elfogadható árak és normális programok mellett kikapcsolódhatnának. Kezdeményezések ugyan vannak, VÁKUM, Helpi és más terek formájában, de méretüknél fogva nem igazán alkalmasak a tömeges igények kielégítésére. (Mindezek mellett maximális tisztelet az övéké!) A volt Városi Mozi elötti parkoló lehetne mélygarázs és a területen pedig a BMX-es, gördeszkás, esetleg kosaras pálya is helyet kaphatna - így minden egy helyen lenne. Hogy el ne feledjük, a régi épületet dupla hangszigetelő réteggel kellene ellátni és akkor a belső hangok sem szűrődnének ki - mindenki számára megnyugtató tény lenne, azthiszem. Csakhogy, nyilván ez az elképzelt funkció nem túl jövedelmező beruházás, ezért dönthetett másképpen az Önkormányzat. Hogyan is?

A volt Városi Mozi épületének viszont akadt bérlője. A pályázatra egyetlen cég, a szegedi székhelyű B.K. Grop Kft. jelentkezett. A társaság évente nettó 10,5 millió forint bérleti díjat fizet majd az önkormányzatnak. Megkéri a felújításhoz szükséges engedélyeket, és – vállalása szerint – az attól számított legkésőbb három éven belül kívül-belül felújítja az épületet. Erre bruttó 250 millió forintot szán. Az ingatlant szórakoztató központként működteti majd, vendéglátóegységgel, kaszinóval, rendezvényházzal.

Nézzük csak a számokat: egyszeri 250 millió Ft és évi 10,5 millió Ft. Ehhez képest csak az új fürdőkomplexumra évi 3-400 millió Ft-ot fog költeni a város.

Összefoglalva: lesz egy kaszinónk, rendezvényházunk, éttermünk... Nem azt mondjuk, hogy nem jó, hogy nem kell, mert lehetne rosszabb is. Csakhogy, van már kaszinó a városban, van étterem és rendezvényház is.

Csak azt nem tudjuk még, hogy hol lesz a fiataloknak helyük?

"Felkelt a napunk, István a mi urunk
Árad a kegyelem fénye ránk
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk
Szép Magyarország édes hazánk"

Kecskeméten is bemutatkozott a Társulatos István, a király c. rockopera a Katona József Színházban. Az előadást teltház fogadta.

Bródy János és Szörényi Levente időtálló darabjának mai, a Magyar Televízió által felkarolt feldolgozását láthatta a kecskeméti közönség. Szinte együtt énekelt, dúdolt a népes hallgatóság az énekesekkel.
Az első felvonásban a hangtechnika egy-egy rövid pillanatra nem igazán állt a helyzet magaslatán, de az előadás magas színvonala kárpótolt mindenkit. A díszlet, a ruházat is nagyon a helyén volt. Egy dolgot nem értettünk: hogyan és miért gondolták, hogy a lufi megfelelő kellék egy István korabeli színdarabban?
A műsor közben folyamatosan az volt az érzésem (és másokat megkérdezve szintén hasonló véleményen voltak), hogy egész egyszerűen a kecskeméti színpad kicsi ennek a produkciónak. A sok szereplő, az óriási hangorgánum, a kisugárzás és úgy egyáltalán az egész előadás szinte szétvetette kicsiny színházunkat. Természetesen ez sem a társulat, sem a színház rovására nem írható fel, sőt, ez az jelenti, hogy teljesen magával ragadó volt az előadás okozta katartikus élmény és már-már az ember maga bújt volna ki önnön saját bőréből.
Az előadás végén a Himnusz kezdő rigmusait meghallva a közönség felállt és a színészekkel együtt énekelte azt, majd óriási vastaps kíséretében percenek keresztül éltette a színészeket. A tapsvihar közepette az első sorban egy transzparens is előkerült, "Köszönjük a színvonalas előadást" szöveggel (illetve ennyit láttunk belőle).

Személy szerint azt gondolom, hogy ha minden magyar megnézné ezt az előadást, ráismerne arra, hogy magyarnak lenni jó! Ha csak arra a 2,5 órára is, de ki tudna szakadni a mai, aktuális politikai színjáték okozta bizonytalanságból és ráismerne az ország valódi értékeire, az összetartozás erejére. Talán van abban valami, amikor a színház lépcsőjén könnyektől áztatott szemeket lát az ember, amikor fiatal az öreg vállára borul, vagy amikor az előadás után egy órával is az emberek az előadásról és annak mondanivalójáról beszélgetnek. Mert szép Magyarország, édes a hazánk!

"Tibi kalandjai a kérges kezű halászok földjén..." - ez az alcíme a norwaybaby.blog.hu címen futó blognak, amelyben Tibi Norvégiában, Ålesundban töltött erasmusos kalandjait meséli el.
Lehet, hogy kicsit előre szaladtunk? Hogy jön mindez a Kecskemét blogra? Nos, kedves olvasók, Tibit már általános iskolás kora óta ismerem, Kecskeméten tanult, illetve Kecskeméttől csupán 18km-re született, így egészen kecskemétinek mondhatja magát.

- Tibi, honnan jött a gondolat, hogy beadd a pályázatod az ERASMUS programra? Hogyan zajlik egy ilyen jelentkezési, kiválasztási procedúra Magyarországon?
- Mindig szerettem utazni. Már a középiskolában megtapasztaltam, milyen, ha változatos, színes kultúrákkal, nemzetekkel, nyelvekkel találkozom. A főiskolán később megismerkedtem az ERASMUS programmal. Lehetőséget biztosítottak arra, hogy fél évig külföldön tanulhassak. Nálunk, a Budapesti Műszaki Főiskolán a jelentkezési pályázat után a kar döntötte el a nyelvtudás és a tanulmányi átlag alapján, hogy ki mehet és ki nem.

- Miért pont Norvégia, miért pont Ålesund? Gondolom, nem a perfekt norvég nyelvtudás motivált...
- Nem állítom, hogy nem volt érdekes kihívás a norvég nyelv. Ráadásul maga az ország is sok szempontból jó választásnak tűnt. Az oktatási rendszere az egyik legjobb Európában és a kultúrája is sokban különbözik a miénktől, ami még izgalmasabbá teszi. Ålesund városával pedig testvérkapcsolata van az iskolánknak.


- Nem egyedül voltál magyarként. Ez inkább jó volt, biztonságot adott, vagy szívesebben bíztad volna magad a norvég lányokra? :)
- Valóban többen voltunk, így nem tudhatom milyen lett volna, ha csak a norvég lányokba helyezem a bizalmam :). Mindenestre jó érzés, hogy volt kihez magyarul szólni, és ha problémám akadt, azt az anyanyelvemen is meg tudtam beszélni mással. De a norvég lányokkal sem merült fel semmi gond :).

- Sokan hihetik azt, hogy csak lazsálásból, városnézésből és bulikból áll egy ERASMUSOS diák élete. Erre is visszatérünk még, de előtte kérlek, mondj néhány szót, hogy milyen tantárgyakat kellett felvenni, milyen sűrűn kellett bejárni a suliba és egyáltalán, mik a tanulmányi követelményi feltételek az Ålesund University College-n?
- Itt egy tárgy jóval nagyobb kreditértékű, mint otthon. Három tárgyam volt a félév alatt: üzleti kommunikáció, marketing kutatás és a norvég. Ezek összesen 27,5 kreditet érnek, de sokkal összetettebbek is. Marketingen például tanultunk matekot és statisztikát is. Az iskolába minden nap egy órát gyalogoltam oda-vissza, mivel a buszbérlet igen drága. Ráadásul az eredményeket is igen komolyan veszik. És bár a sztereotípia úgy szól, hogy az ERASMUSOS diákokkal kivételeznek, nekik könnyebb a vizsga, stb... Valójában szó sincs erről. Ugyanolyan elbánásban részesülünk, mint bármelyik másik helyi diák.
 
- Milyen különbségeket véltél felfedezni a magyar és a norvég oktatási rendszer között? Például hogyan osztályoznak, mennyire közvetlenek a tanárok, milyenek az előadások, vizsgák és van-e ott ETR/Neptun-hoz hasonló agyfrász?
- A legfurcsábbak a hosszú vizsgák voltak. Üzleti kommunikációból például ötórás angol nyelvű számonkérés volt. A másik érdekesség, hogy itt nem az a lényeg, hogy a tankönyv 213. oldalának a lapszélén lévő bekezdésére emlékezel-e, hanem, hogy mennyire tudod globálisan felfogni és használni a tanultakat. A tanárok is már-már barátokként viselkednek. Ha valamit nem értek, akkor századjára is ugyanolyan kedvesen magyarázzák el, mint először. Itt azt érzed, hogy az iskola van a diákért és nem fordítva. Neptun nincs, van viszont egy Fronter nevezetű „csoda”, amit az üzenetek küldésére használnak, és egy Aréna nevű rendszer, ahol viszont a jegyeket lehet látni.

- ... és akkor városnézésről, bulikról is kíváncsian hallanánk! Milyen lehetőségeid adódtak a kikapcsolódásra?
- Norvégiában a legfőbb kikapcsolódás a természetjárás. Rengeteg gyönyörű helyre lehet kirándulni. A szórakozás tekintetében pedig a norvégok inkább a házibulikban erősek.

- Nem lehet elkerülni az anyagiakról szóló kérdést sem. Kellett-e gyűjtögetned az útra saját forrást, avagy elegendő-e csak az ösztöndíjra alapozni a kinti megélhetést? Milyenek az árak odakint a hazai viszonyokhoz képest?
- Ha jól tudom, Norvégia a világ második legdrágább országa. A magyar árak mögé egy hármas vagy négyes szorzót nyugodtan lehet rakni. Az alkohol és a dohányáru még sokkal drágább. Az ösztöndíjból ugyan egész szépen ki lehet jönni, azért némi önrészre is szükség lehet.

-  Tőkehal, krumpli, marhahús, csirke, virsli, gulyáskrém, Piros arany, meg "kukachoz hasonló valami"... Mindről olvashattunk a blogodon: volt, amit te főztél, de volt, amit neked tálaltak. Adódik a kérdés, mennyire volt nyerő a magyar étek odakint és mennyire volt ízletes számodra a kinti ízvilág?
- A külföldiek imádják a magyar ételeket. Főztünk nekik gulyáslevest, csináltunk hortobágyi húsos palacsintát, és palacsintát is sütöttünk. Sosem volt gond azzal, hogy nem tudjuk hova rakni a maradékot, mindig minden elfogyott. A kinti ízvilág már egészen más tészta. :) Az a kukachoz hasonló valami, mint utólag kiderült, valami rák volt. Be kell vallanom, nem igazán szeretem azokat az ételeket, amik valamilyen tengeri állatból készültek, bár amikor Bergenben voltunk kirándulni, ettünk bálnát is…, igen finom a húsa.

- Ki tudnád ejteni norvégul az Y-t? :) Na jó, nem szívatni szeretnénk: sikerült elsajátítani valamit a nyelvből? Mennyire nehéz a magyarhoz képest? Tudnál-e valamit üzenni a blog olvasóinak Norvégul?
- Az Y-t fizikai képtelenség kiejteni norvégul. Szívatás ide vagy oda :). Másrészről a mi magyarunkhoz képest szinte minden nyelv könnyű. Ezt talán aki otthon van, nem is érzékeli, de mikor egy szót tanítasz külföldieknek, ami esetleg ékezetes, már ott problémák jelentkezhetnek. Ja, és: Alle må besøke Norge og hilsen fra Norge!

- A húsvétot ünneplik odakint? Te locsolkodtál? Vettél-e részt más, norvég nemzeti ünnepen?
- Itt a húsvétot úgy ünneplik, hogy a családok felmennek a hegyekbe, és ott töltik az idejüket. Ålesund is gyakorlatilag szellemváros lett húsvétkor, senkit nem láttunk az utcákon két napig.
Azért a locsolkodást nem lehetett kihagyni, így a magyar leányzót örömmel öntöztük meg fjord vízzel :).

- A spanyolokkal látszólag jól összehaverkodtatok. Igazi nemzetközi kapcsolatok alakulhattak ki a kint tartózkodásod alatt. Kérlek, mesélj néhány szót a nemzetközi barátságokról, fiatalokról! Mi volt a közös nyelv? Voltak-e kifejezetten nemzetközi, közös programok?
- A közös nyelv az angol. Általában. A norvégot egész jól meg lehet érteni, ha beszélsz angolul és németül. Ez norvég órákon volt vicces, ahol angolul tanítottak minket norvégra, aztán néha hoztak német példákat, és ha valami nagyon nem ment, akkor lefordítottuk egymásnak magyarra. Ilyen környezetben nem volt nehéz, hogy jó csapat verődjön össze. Szerintem örök barátságok is kötődtek.

- Rengeteg fotót készítettél. Látszik rajtuk egyrészt, hogy jó képek, másrészt, hogy szívesen kattintgattál. Mióta fotózol? Mennyi képet nézhetnek majd vissza az unokák?
- Középiskolában kezdett el érdekelni a fényképezés és a „kreatívkodás”. Ott tanultam meg az alapokat. Rengeteg kép készült, közel öt-hatezer.

- Végezetül arra kérlek, mondj néhány jótanácsot azoknak, akik külföldre készülnek tanulni, világot látni!
- A legelső, hogy ne féljetek! Indulás előtt én mindentől tartottam. Féltem az ismeretlentől, attól, hogy más nyelven kell beszélnem, és hogy nem fognak megérteni; féltem az újtól. De egy-két nap után mindez elillant, és azóta minden percét élvezem ennek a kalandnak és tanulásnak a kérges kezű halászok földjén :).

- Köszönjük az interjút!

Ha esetleg kérdésetek volna az ERASMUS programmal, vagy Norvégiával kapcsolatban, Tibi reményeink szerint szívesen válaszol ezekre a kommentekre! Csak tessék, csak tessék!

Először is köszönetet mondanék EXplorer szerkesztőtársnak a segítségéért, amit a sikeres blogozáshoz nyújtott! :-)

Amint azt a címből is láthatjátok, egy új cikksorozatba kezdünk mely egy kis időutazásra invitálja az érdeklődőket. Ezek a cikkek városunk történelmének egy-egy érdekes momentumát, jellegzetes alakját vagy épületét, vagy éppen egy fontos fordulópontját fogják bemutatni.

"Az élet 60 négyzetméter alatt..." 

Első cikkünkben a 60-as évek Kecskemétére kalauzoljuk az olvasót, melyből kiderül, hogyan is született az egykori Leninváros, mitől szalag a Szalagház, hány "foga" van a Fűrészfogasoknak, hogyan és miért alakultak ezek az új városrészek, lakótelepek.

1950-ben Kecskemét gyakorlatilag egy hatalmas területű, falusias berendezkedésű város "nagy falu" volt. Pontosan ebben az évben lettünk megyeszékhelyek az új Bács-Kiskun megyében és hát más hasonló városokkal összehasonlítva igen csak rosszul állt a szénánk. Ezért, a rohamosan növekvő lakosság és az iparban dolgozók megnövekedett létszáma miatt mindenképpen növelni kellett a lakások számát. Ehhez pedig városméretű rekonstrukcióra volt szükség, ugyanis nem lakhatott mindenki földszintes, düledező, zárt lakóházban.

Ilyen volt a  Nagytemplom mögötti városrész, amit a földdel tettek egyenlővé. A kép a templom erkélyéről készült 1963-ban.

Ezeket a problémákat felismerve 1962-ben egy országos tervpályázatot írt ki a város, melynek nyertes műve alapján elkezdték építeni az első, közintézményekkel és ABC-vel ellátott lakónegyedet, az Árpádvárost. (Amit persze ma is sokan Leninvárosnak emlegetünk.)

Az első kecskeméti toronyházak, előtérben Lenin hatalmas szobrával 1969-ben.

 A Leninváros ünnepélyes átadása 1968 augusztus 20-án történt. Ez az ünnepség, része volt az akkor 600 éves város jubileumi ünnepségsorozatának.

Mindeközben hatalmas építkezési munkálatokba kezdtek a Nagytemplom mögötti területtől, egészen a Katona József Gimnáziumig. A korábbi falusias övezet szinte teljesen eltűnt. Egy új városrész volt kibontakozóban...

Épülőben a nyugati városrész, háttérben a félkész Megyeháza és az egykori Pártszékház. Előkészületben a Petőfi Sándor utca és a Szalagház.

A nagyszabású építkezések folytatódtak tovább, 1967-69-ben felhúzták az ország ma is legnagyobb lélekszámú tömbházát 288 lakással, a Szalagházat. Eredetileg Budapestre tervezték az épületegyüttest egy sokkal nagyobb, és hosszabb változatában, ám ez meghiúsult és az építkezést végül városunkban kezdték el "kicsinyített" változatban. Az előzetes tervek és makettek alapján kiderült, hogy a Szalagház ennél is "szalagosabb" lett volna, ugyanis az épületegyüttes folytatódott volna tovább a Gáspár András körúton (Malom mögött), sajnos nem tudom miért de ez is meghiúsult.

 Alakulóban a Szalagház...

Ezzel egy időben megkezdődtek a munkálatok a szemben lévő lakóépületeken a "Fűrészfogasokon" is, majd valamivel később felépültek a Dobó körút házsorai, és rendezték a II. Rákóczi Ferenc iskola környékét is.

A régi és az új találkozása.. Háttérben a már-már kész Fűrészfogasok.

A lakásépítés üteme főleg akkor gyorsult fel, amikor 1975-ben termelni kezdett a helybeli házgyár. Ilyen házgyári technológiával épült be az Árpádváros másik fele, A Műkertváros, Hunyadiváros egy része és persze a nagyrészt házgyári technológiával "összeragasztott" Széchenyiváros is.

Félkész állapotban az Irinyi utca egyik tízemeletese.

 A Széchenyiváros első ütemének építési tervét 1968-ban hagyták jóvá és mindössze két év alatt 1410 lakást fejeztek be. A kezdetekben először csak 3 és 5 szintes házak épültek, és csak 1973-ban adták át az első 10 emeleteseket.

Összeségében, 1944 és 1989 között 28.195 lakás épült a felsorolt városrészekben.

Érdekességképpen megemlíteném ez egykori katolikus bérházat is, mely egykor a Lordok háza helyén állt. Sajnos a gyönyörű freskókkal díszitett magyaros stílusú épületet 1962-ben elbontották, állítólag az életveszélyessé vált állapota miatt. A helyén ma már a városképhez tartozó Lordok Háza áll melyet 1968-ban fejeztek be...

1962-ben és ugyanabból a szemszögből ma... Érdemes megfigyelni a szenteket ábrázoló szobrokat amelyek régi bérház homlokzatát díszitették a tetővel egy szinten. Szerencsére ezek ma is megtalálhatóak, ha az ember tesz egy sétát a Mária-kápolnánál az arborétumban.

1989-ben mondták ki hivatalosan is, amit az építészethez konyítók az első perctől tudtak, hogy nem szabad tovább hagyni a dobozos építkezések folytatását.

Ugyanebben az évben fejezték be az utolsó panelházat is, és ekkora már a házgyár is befejezte a termelést, így a panelkorszak véglegesen lezárult.

 Kerekes Gyula

A Kecskemétblog a városi lomtalanítási akció mögé tekintett: lomtalanító polgárok, lomot gyűjtő emberek nyomába eredtünk, hogy megtudjuk: mi vár azokra a feleslegessé vált holmikra, amelyek nem jutnak el hivatalos úton a szeméttelepig, hanem már jóval előtte leleményes, szemfüles emberek birtokába jutnak.

Egy családi ház lomtalanításához érkeztünk, ahol próbálunk utánajárni, hogy milyen holmik is kerülnek ki az utcára ilyenkor.

Egy lomtalanító házigazdát kérdeztünk
- Milyen tárgyak kerülnek ki az utcára elszállításra?
- Elsősorban olyan dolgokat teszünk ki, amelyek már több éve halmozódnak a pincében, vártunk arra, hogy valamikor jó lesz valamire. Aztán, most úgy döntöttünk, hogy ha eddig nem kellett, ezután sem fog kelleni, kitesszük, hogy elvigyék.
- Milyen feleslegesnek ítélt tárgyak kerülnek ki ezúttal?
- Bútorok, többek között egy kissé rohadó asztal, három fesledező fotel, két ágy - sajnos vizet is kapott a pincében, négy már régen leselejtezett alkatrész bicikli, apró fémhulladékok, egy fél pár sícipő, régi rádió, műanyag palackok, szétszakadt napsütötte locsolótömlő, egy roskatag szék...
- Bácsi, lesz-e még fém, vagy vashulladék? Vág hirtelen a lomtalanító házigazda szavába egy arra bicikliző, kb. 8-9 éves fiúcska. A válasz sem várat magára: - még meglátjuk, hogy mi kerül elő, de most egyelőre nem hiszem.
Közben kerülnek elő szép sorjában a bútorok, minden pinceforduló után újabb autó fékez a ház előtt és szemlézik a halmot. Aztán van amelyik tovább áll a következő kupachoz, van amelyik megáll és túr, keres és néha talál is.

Egy fehér, régebbi tipusú Volkswagen Passat áll meg a ház előtt, utánfutóval felszerelkezve. Nem zavartatja magát a kiszálló fiatalember, a fémhulladékokat már pakolja is a futóra.

Aztán a már említett biciklik is előkerülnek a pincéből, egy szintén fehér, de márkáját tekintve kis Maruti autó lassít a ház előtt. Utánfutó nincs, a tetőcsomagtartóra zsúfolódnak fel a biciklik. Meg is kérdezzük, hová kerülnek majd a kétkerekűek?
- Négygyermekes családapa vagyok, jó helyen lesznek ezek a kerékpárok, a gyerekek régóta szerettek volna, de nem volt rá pénzünk.
Majd tovább kutat, s egy sátorféleségre lel az egyik nylonban.
- Tökéletes lesz ez a sátor, nagyon szeretek horgászni nyaranta. Jó helyen lesz ez nálunk. Van esetleg még több vas, vagy fémtárgy?
- Nem, nincs, -hangzik a válasz. S utána meg is beszéljük a tulajjal, hogy lehet, hogy a gyerekeknek valóban nincs biciklijük, de hogy ezután sem lesz, az is majdnem biztos...

Egy polgárőr Lada Níva megy végig az utcán. Érdekes, ilyenkor a lomosoknak nyoma sincs, pedig korábban egymást érték.

Aztán, a polgárőr kocsi továbbhajt, alig telik el  öt perc, egy fehér furgon érkezik, szemléli a halmot.
- Van-e fém?
- Nem, nincs, - hangzik ismét a felelet.
- Akkor a fát vinnénk. Azok az ágykeretek, asztal jó lenne. Szabad?
- Rendben, vigyék.
- Hová lesz az útja az ágykereteknek? A hozzá tartozó matrac nem kell?
- Az ágykeret jó lesz télire, befűteni. A matrac nem kell, van nekünk rengeteg otthon. Meg, különben is, környezet károsító, ha azt is elégetnénk.
Milyen környezettudatos gondolkodás, állapítjuk meg. Egyetértünk abban is, hogy az ágykeret lakkozott fája sem kifejezetten környezetkímélő, ha elégetik.

Lassan felére csökken a kitett lomhalom a ház előtt. Mi is továbbállunk, de megígérjük, este még visszanézünk.

Este, 11 óra körül. Szintén egy fehér furgon érkezik (de másik, mint a délutáni), hol reflektor, hol helyzetjelzővel lassan poroszkál az úton. Az anyósülésről lámpa fénye vetődik az út szélére, lassítanak, megállnak.
- Jó estét! Mit keresnek?
- Tán maguk polgárőrök, vagy rendőrök?
- Nem-nem, csak nyomon követjük ennek a lomhalomnak a sorsát.
- Akkor jó, el is vinnénk ezt a fotelt. Már teszik is be a mindent elnyelő csomagtérbe.
- Miért este jönnek, lámpával? Az értékesebb lomokat már napközben, szinte azonnal elvitték a leleményesebbek.
- Nem szeretnénk napközben járni, hogy bámuljanak minket, a kiszolgáltatottságunkat. Nem a mi műfajunk. Inkább este, az éj leple alatt, amikor nem látják mások. Ilyenkor is találni még értékesebb dolgokat.
- Meddig tart még az "esti műszak"?
- Körbe járjuk ezt a pár utcát a környéken még, aztán kipakolunk otthon. Ezután még kiderül, hogy teszünk-e még pár kört a városban.

Lassan elcsendesednek az utcák, aztán, ki tudja, reggelre marad-e még dolguk a hivatalos lomeltakarítóknak...

S kérdésként felmerült bennünk, hogy a benzinpénzt vajon fedezi-e a MÉH telepen kapott pár száz, ezer Ft? Mert abban szinte biztosak vagyunk, hogy az elhordott holmik igen kevés része fogja az otthoni kényelmet, a mindennapokat szolgálni.
Illetve, hogy honnan telik furgonra, személyautóra, ill. annak fenntartására, ha a lomra is rá van szorulva az ember? - vagy ezek naív kérdések? Mit gondoltok?

A képeket találomra fotóztuk, különböző helyszíneken. Próbáltuk őket úgy vágni, hogy ne lehessen felismerni egyértelműen a helyszíneket, házakat. Ha mégis zavar egy kép, a saját házadra ismertél, szólj és intézkedünk.

Romantikus vígjáték forgatása kezdődik június 23-án, Kecskeméten, "Igazából Apa" címmel. A film elkészítésében Kecskemét város önkormányzata is segítséget nyújt. A forgatás öt hétig fog tartani, a film bemutatója várhatóan 2010 februárjában lesz. - Mindezt Kaszás Géza színművész-producer, Zombor Gábor polgármester és a film készítői által közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón jelentették be.

Kaszás Géza és Neményi Ádám - a film producerei; Fotó: Huszti István (Index)

A film producere Kaszás Géza és Neményi Ádám, ők ketten az SOS Szerelem, a 9 és 1/2 Randi, valamint a Made in Hungaria című filmben már dolgoztak együtt. Kaszás Géza a film egyik főszereplője is, a rendező az Ausztráliából hazatelepült Novák Emil (az idei Magyar Filmszemle szemletanácsának elnöke), az operatőr Csukás Sándor lesz.

A film egy Kecskeméten élő festőművészről szól, aki elmegy a városból, elhagyja szerelmét, majd utoléri a gazdasági válság, anyagilag tönkremegy és visszatér a városba. A film happy enddel végződik a polgármesteri hivatal tanácstermében.

Zombor Gábor polgármester reményét fejezte ki, hogy a film visszaadja azt a hangulatot, "amit mi szeretünk a városban".
  
Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester elmondta, hogy a városmarketing szempontjából kiemelt fontosságú ez a film, ezért az önkormányzat anyagi és egyéb segítséggel is támogatja annak forgatását. Kecskemétet napjainkban szerte a világban főként a Mercedes beruházásával kapcsolatosan emlegetik leginkább (az utóbbi napok japán hercegi pár látogatása mellett - a Szerk.), ennek folyományaként a szervezők elmondták, hogy az "Igazából Apa" című filmben az "autós főszerepet" egy Mercedes E osztályú autó fogja betölteni.
 
A kecskeméti polgároknak érdemes lesz figyelemmel kísérni a film körüli híreket, hiszen statisztákra is szükség lesz, akiket a rendezők a város lakói közül szeretnének kiválogatni.